Black Blog

A hideg aszfalton kellett térdelniük az óvodásoknak Csepregen

Csepregen is felújították az Alkotmány utcát, ahol a burkolat megújítása mellett a vízelvezetőt is rendbe tették. Az Alkotmány utcát két másik utcával együtt, 133 millió forintból, kormányzati pénzből hozták helyre. Tegnap pedig át is adták azt, avatóbeszéddel, és szalagvágással. Ám polgármester Vlasich Krisztián beszédén kívül más is történt -írja a Nyugat.hu. 

 

 

Ez történt egészen pontosan:

A lap azt írja, hogy a fotón helyi óvodások láthatók, akik éppen a metsző hidegben térdelnek a szintén hideg aszfalton.

“Jól látszik, hogy a gyerekek és a felnőttek is vastag kabátban, kesztyűben vannak, kétség kívül hideg volt vasárnap Csepregen. A polgármester mégis jópofának találta, hogy a Luca-napi műsor keretén belül a gyerekek a hideg aszfaltra térdeljenek” – foglamaz a portál. 

Hozzáteszik: az utcában nincsen óvoda, ami esetleg indokolta volna, hogy a gyerekek az avatás részesei legyenek. 

A jelenet után egyébként a polgármester a gyerekekkel együtt vágta át a szalagot. 

A lap megkereste a polgármestert, aki azt mondta,  forró teával várták az óvodásokat, és az aszfaltra is szalmát tettek, amin végül térdeltek a gyerekek.

 
 
Az oldalon megjelenő és olvasható véleményekért és hozzászólásokért a Black Blog semmilyen nemű felelősséget nem vállal.  

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Turd Flingning Monkey youtube says:

    azóta kiderült, hogy ez Luca-napi népszokás.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!