Black Blog

Leköpték és fejbevágták Papp Réka Kingát

“Bajusz Orsolya két órával ezelőtt leköpött és fejbevágott a szatyrával egy pesti kocsmában, mert szerinte a könyvem szégyen” – írta Papp Réka Kinga Facebook-oldalán. 

Forrás: Facebook

Az újságíró – akinek  a napokban jelent meg szexmunkásokról szóló riportkönyve – kedden este egy kollégájával teázott egy VII. kerületi vendéglátóhelyen, amikor állítása szerint odalépett hozzá “Bajusz Orsolya botrányművész”. 

A poszt szerint a két nőnek már nem ez az első konfliktusa egymással.

“… teát ittunk és beszélgettünk, amikor odajött az asztalunkhoz Bajusz Orsolya botrányművész, akivel korábban barátságban voltunk.

Tavaly például együtt nyaraltunk egy nagyobb társasággal, sokszor előfordult, hogy nagyokat dumáltunk feminizmusról. Orsolya egy időben transzpapprékakingáknak hívta azokat a feministákat, akik nem lettek olyan ismertek, mint én, de szeretnének azok lenni. A hírhedt Transzzsidó kisfilmje bemutatójára engem kért fel, hogy nyissam meg a kiállítást, én pedig a beszédemben kritizáltam őt. De ezt végig sem tudtam mondani, mert egy ott tiltakozásul csendben táblát feltartó transz aktivistát Orsolya megrángatott, megfenyegetett és másodmagával kidobott a galériából; én közbeavatkoztam, kevés sikerrel. Azóta haragszik rám, és bár többször hosszan elmondtam neki, miért tartom az álláspontomat, ebben nem jutottunk dűlőre, ő árulónak tart engem ésatöbbi ésatöbbi” – írta a posztban. 

PRK azt írja: a mostani inzultus során Bajusz odalépett az írónőhőz, és kiabálni kezdett, “A könyved egy szégyen! Egy szégyen!”.

Mikor PRK arra kérte, hagyja ezt abba, Bajusz tovább folytatta.

“Tudod, mi vagy? Egy Rózsadombra felkapaszkodott nyíregyházi kis senki vagy!” És további szitkokat eresztett meg mellé. Persze le is kurvázta PRK-t. 

Az eset így folytatódott:

“Pár pillanatnyi gondolkodás után a nyomába eredtem, a vállára tettem a kezemet és az ajtó irányába mutatva mondtam, hogy menjen ki. Orsolya erre rángatni kezdett, majd a szatyrával fejbe vágott, és végül újra leköpött – de ekkorra már közbeavatkozott az egyik pultos hogy leszerelje őt.”

Olvassa el PRK teljes posztját itt:

Bajusz Orsolya két órával ezelőtt leköpött és fejbevágott a szatyrával egy pesti kocsmában, mert szerinte a könyvem 'szé…

Közzétette: Réka Kinga Papp – 2017. november 14.

 

 

Nyílt levélben trollkodik Hoppál Péter elődje – olvassa el ITT!

 
 
Az oldalon megjelenő és olvasható véleményekért és hozzászólásokért a Black Blog semmilyen nemű felelősséget nem vállal.  

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Jozsef Toth says:

    “amazonok” harca 😀 😀

  2. Lajos Benkő says:

    Mi ebben a hír? -ez simán multikulti nézetek ütköztetése

  3. Péter István says:

    Hát bizony, nagy gondban vannak a pszichiáterek, vagy talán ilyen szakág nem is létezik.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!